Ifjúság

Ifivezető Képzés jelentkezés 2020

A Zsinati Ifjúsági Iroda és az Exodus közösen 2020-ban is Ifivezető Képzést szervez.

Exodus

Erdélyi, írországi és magyarországi szolgálat! Zseniális csapat! És rengeteg vidámság egy fiatalokat tanítványozó, a helyi gyülekezetekkel együtt szolgáló keresztyén közösségben. Ismerd meg az Exodust, az IVK szakmai partnerét!

I. szint

Kiknek ajánljuk?

  • akik még nem vezetnek ifjúságot, de elhívást kaptak a szolgálatra
  • akik már foglalkoznak fiatalokkal, de szeretnék bővíteni ismereteiket
  • akiket érdekel az ifjúsági kiscsoport vezetés, fiatalok mentorálása és az ifjúságot érintő trendek, valamint innovatív ötletek
  • akik lemaradtak a 2019-es Ifivezető Képzésünkről
  • akik szeretnének hasonló elhívással rendelkező fiatal ifivezetőkkel kapcsolatot építeni
  • akik szeretnének a jövőben a Csillagponton kiscsoportot vezetni
2018 - IVK

Visszatekintve az évünkre az egyik legkedvesebb programunk az Ifjúsági Vezetőképző volt. Három alkalom, hatvan fiatal, megszámlálhatatlan élmény. 2019-ben pedig ez újra megvalósulhat! Ha téged is érdekel az ifjúsági munka, szeretettel várunk, tarts velünk, ezúttal négy hétvégés képzésünkön! A regisztráció 📣 HAMAROSAN INDUL!

Közzétette: MRE Zsinati Ifjúsági Iroda – 2018. december 7., péntek

A képzés célja

Az, hogy az egyházhoz lazábban vagy szorosabban kapcsolódó fiatalok a Krisztussal való találkozást követően, elinduljanak a tanítvánnyá válás útján. Ebben az utazásban a saját növekedésük, tanítvánnyá válásuk eredményeként fejlődnek ifi/kiscsoport vezetővé. Olyan fiatal vezetőket szeretnénk képezni, akik személyes beszélgetéseken, mentori kapcsolatokon, kiscsoportok vezetésén keresztül segítik saját generációjuk hitbeli növekedését.


Szeretettel várjuk a jelentkezőket, egész Kárpát-medencéből!

A képzés folyamata

  • 4 hétvége
  • 3 interaktív tréning hétvége, péntek estétől vasárnap kora délutánig Mályiban a Mécses Központban
  • 1 gyakorlati hosszú hétvége – 4 nap interaktív outdoor tréning – az erdélyi Zutorban található Exodus Tanítványképző Központban
  • a tréning folyamatából is új ötletekkel, módszerekkel és játékokkal gazdagodnak a résztvevők
  • a folyamat végén felajánljuk, hogy csoportot indítsanak iskolájukban, gyülekezetükben, lakókörnyezetükben, valamint fiatalokat mentoráljanak
  • a fiatalokat küldő gyülekezetek lelkipásztoraival felvesszük a kapcsolatot, hogy a fiatal további fejlődése érdekében szolgálati lehetőség biztosításával és személyes mentorálással segítse 

Célcsoport

Az Ifivezető Képzésre 16-29 közötti fiatalok jelentkezését várjuk.

Időpontok, helyszínek

  • 2020. február 21-23. péntek estétől vasárnap kora délutánig (Mályi)
  • 2020. április 24-26. péntek estétől vasárnap kora délutánig (Mályi)
  • 2020. május 15-17. péntek estétől vasárnap kora délutánig (Szolnok)
  • 2020. június 25-28. csütörtök reggeltől vasárnap délutánig (Zutor, Románia) - gyakorlati hétvége

A képzés négy összefüggő részből áll, a jelentkezést úgy tudjuk elfogadni, ha mind a négy képzésen tudja vállalni a jelentkező a részvételt. 

Költségek

A képzés ára: 20 000 Ft

Ez tartalmazza:

  • Szállás és étkezés költségét
  • Tréning költségét
  • Segédanyagok árát
  • A nyári, gyakorlati hétvége utazási költségét (Budapestről és Debrecenből)

Nem tartalmazza:

  • Az első három képzésre (amelyek Mályiban és Szolnokon lesznek) történő utazási költséget 

Jelentkezés feltételei

Lelkészi ajánlás

Töltsd le, töltsd ki, majd beszkennelt/olvashatóan befotózott formában töltsd föl a regisztrációs felület megfelelő helyére!

Jelentkezési határidő: 2019. december 8.


II. szint

Nagy öröm a számunkra, hogy a megerősítő visszajelzésekre, és a beérkezett igényekre alapozva 2020-ban elindítjuk a képzés második szintjét is!

A második szintre való jelentkezés feltétele az első szint elvégzése (tehát a 2018-as, vagy 2019-es képzés folyamán legalább három hétvégén való részvétel).

Mivel a két szint ugyanazon időpontban és helyszínen, az első szinttel párhuzamosan valósul meg, ezért a helyszínek, az időpontok és a regisztrációs díj is azonos a fent említettekkel.

A II. szintre ezen a felületen tudsz Jelentkezni

Az űrlap kitöltésén felül kérjük, motivációs levelet is tölts fel a regisztrációs felületen található útmutatás alapján.